Galéria
Várnagy Andrea, egri születésű zongoraművésznőnek és lányának, Farkas Lili, fiatal zongoraművésznőnek interaktív előadása
- 2019. május 21.
2019.05.21-én Eger MJV Polgármesteri Hivatalának szervezésében iskolánkban is megvalósulhatott a ?Zenevarázslat? mozgalom elindítójának, Várnagy Andrea, egri születésű zongoraművésznőnek és lányának, Farkas Lili, fiatal zongoraművésznőnek interaktív előadása, melynek célja a komolyzene megismertetése, megszerettetése az úgy nevezett Z-generációval. A két, egyenként 45 perces, virtuozitást sem nélkülöző négykezes előadás során ismert komolyzenei dallamok csendültek fel a művészek űelőadásában, gondolatébresztő idézetekkel, versekkel kiegészítve, megmutatva diákjainknak, hogy a közismert rajzfilmek (pl. Bigyó felügyelő, Tom és Jerry stb.) vagy épp csengőhangok, más szignálok mögött a legnagyobb komolyzenei géniuszok művei állnak, és még sincsenek olyan távol tőlük a klasszikus melódiák. Olyan melódiák ezek, melyek gyakran közvetítenek a hallgató felé alapvető, mára már gyakran kiszoruló olyan emberi értékeket, mint a szeretet, a békesség, a nemzeti büszkeség, vagy épp az elcsendesülés, a nyugalom.
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_2_2_scaled_c7db508be3.jpg)
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_5_2_scaled_0ff24625f1.jpg)
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_1_2_scaled_559e63b439.jpg)
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_3_2_scaled_0ab73c7203.jpg)
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_6_2_scaled_99ab6ba0be.jpg)
![](https://heves-sarvari.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_4_2_scaled_5686edf1cc.jpg)